Amiben Allegri korábban erős volt, azt már nem csinálja, vagyis a keret erősségeihez igazítja a formációt. Lehet fikázni Chiesat, de láthatóan szenved attól, hogy nem a saját posztján játszik, nem élvezi Allegri bizalmát annak ellenére, hogy iszonyatos elánnal indult meg a felépülését követően, a rásérülés kockázatát növelve. Vlahovic erősségeit nem lehet kihasználni, mert borzalmasan defenzív a játékunk, és a kontráink sem a legerősebbek. Már ehhez a kerethez is egy 4-3-3 vagy egy 4-2-3-1 lenne a legoptimálisabb, nem ez a 3-5-2.
Di María/Iling/Soulé - Vlahovic/Milik - Chiesa/Kean
Allegri alapvető hibákat követ el. Iling sokkal támadóbb felfogású játékos, mint Kostic, látszik, hogy előrébb játszva hatékonyabb lenne, technikás, gyors, befelé cselezve hatékonyabb lehetne. Kostic pedig védekezőbb feladatokat is el tudna látni, a védelem szélére amúgy is inkább iparos focisták hasznosak. Nyilván nyáron 3-4 játékost kellene igazolni, mert a jobbhátvéd poszt a jelenlegi játékosainkkal nem túl acélos, Pogba hadra foghatóságában nehezen lehet bízni, Rabiot szerintem távozni fog, Paredes szinte biztosan megy, Di María sem biztos, hogy hosszabbít. De a lényeg, hogy szerintem egy ilyen rendszerben sokkal hatékonyabb lenne már ez a keret is.
Juve salary maneuver: with the process scheduled for June, any penalty on this specific matter would be imposed on Juve in the 2023/24. [@CalcioFinanza]
így legalább ebben a szezonban is meg tudnak minket büntetni, meg a következőben is
Egy normális menedzsment mindennél fontosabb, ott kezdődik minden. Giuntoli jó jelölt, bár azt jobb észben tartani, hogy itt nem a "Napoli" szintjén kell mozognia, ha érkezik. Sokkal nehezebb a munkakörnyezet, s hirtelen minden kiszemelt noname játékos ára is legalább másfélszer annyi lesz, mint ha az észak-afrikaiak sportigazgatójaként érdeklődik. (Amúgy szerintem párban kellene Marotta és Giuntoli.)
Arról viszont fogalmam sincs, ki az az edző, aki ezt a csapatot újjá tudná építeni Allegri után. Top edző szerintem esélytelen, mert egyrészt nem lenne rá keret, másrészt nem is fog idejönni senki közülük.
Talán a Tudor, De Zerbi, Palladino vonal, de egy ilyen közegben bármelyiknek nagy lehet a kabát egy ilyen szerepkörben.
Meg nem ártana egy elnök sem, mert egyelőre az is csak papíron van. Volt eddig 2-3 sablonnyilatkozata de semmi több, oké, hogy nem a foci a közege, de így kicsit úgy tűnik mintha csak "lenne" a klub mindenféle tervek és élképzelés nélkül.
Tudor, De Zerbi nálam is a két reális jelölt (nekik azért nemzetközi tapasztalatuk is van Palladinóval szemben), lehet, hogy nagy lesz rájuk a kabát de inkább legyen 3 milláért nagy mint 9-ért.
Giuntolira egyébként szép feladat vár, elsőként kezdeni kell valamit a visszatérő Arthur,Zakaria,Kenő trióval. Sőt arról is egyre többet olvasni, hogy akár még Kula is visszatérhet.
Egy normális menedzsment mindennél fontosabb, ott kezdődik minden. Giuntoli jó jelölt, bár azt jobb észben tartani, hogy itt nem a "Napoli" szintjén kell mozognia, ha érkezik. Sokkal nehezebb a munkakörnyezet, s hirtelen minden kiszemelt noname játékos ára is legalább másfélszer annyi lesz, mint ha az észak-afrikaiak sportigazgatójaként érdeklődik. (Amúgy szerintem párban kellene Marotta és Giuntoli.)
Arról viszont fogalmam sincs, ki az az edző, aki ezt a csapatot újjá tudná építeni Allegri után. Top edző szerintem esélytelen, mert egyrészt nem lenne rá keret, másrészt nem is fog idejönni senki közülük.
Talán a Tudor, De Zerbi, Palladino vonal, de egy ilyen közegben bármelyiknek nagy lehet a kabát egy ilyen szerepkörben.
Kula érdekes eset, szelsokent szerintem hianyposztra jönne vissza, egy értelmes edző és taktika mellett használható lehetne, de őt és Zakot eladni se lenne nagy feladat, a másik két jomadar már más eset, csoda volt hogy elvittek őket, majd még valaki kitalalja hogy ez is szabálytalan volt...
Giuntolira egyébként szép feladat vár, elsőként kezdeni kell valamit a visszatérő Arthur,Zakaria,Kenő trióval. Sőt arról is egyre többet olvasni, hogy akár még Kula is visszatérhet.
De. Pontosan ez a játék a dátumok mögött. Amikor megjön az új ítélet, azt az állapotot veszik figyelembe a kupaindulasoknal. Augusztusban majd fellebezhetunk, de már késő lesz.
Levonnak 9 pontot es tuti nincs BL. Kb a van rajta vagy nincs rajta sapka játék ami megy.
Malloy Segédedző
Posts : 2472 Join date : 2017. Feb. 01. Age : 39 Location : Szolnok
csakhogy fellebbezni lehet utána megint, ami azt jelenti hogy a jövő évi kupaindulásra nem lesz hivatalos verdikt
De. Pontosan ez a játék a dátumok mögött. Amikor megjön az új ítélet, azt az állapotot veszik figyelembe a kupaindulasoknal. Augusztusban majd fellebezhetunk, de már késő lesz.
Majd megvárják a szezon végét, amikor már lehet látni hogy hány pontot kell levonni ahhoz hogy NE indulhassunk a BL-ben, aztán véletlenül pont annyit fognak levonni. Ezért írtam korábban valahova hogy kár pörögni ezen a szezonon kb. A k. anyjukat.
csakhogy fellebbezni lehet utána megint, ami azt jelenti hogy a jövő évi kupaindulásra nem lesz hivatalos verdikt
Ez ugye csak egy vicc?? A következő majd az lesz, hogy bunda miatt basznak meg minket: Mert a FIFA-ban 84 értékelt Kostic helyén, a 69-re értékelt Iling Jr. kezdett.......
Nem baj, a büntetést majd Monopoly pénzben fizetjük ki...
Majd megvárják a szezon végét, amikor már lehet látni hogy hány pontot kell levonni ahhoz hogy NE indulhassunk a BL-ben, aztán véletlenül pont annyit fognak levonni. Ezért írtam korábban valahova hogy kár pörögni ezen a szezonon kb. A k. anyjukat.
CsT and Malloy like this post
bombahoppa Allegri jobbkeze
Posts : 3674 Join date : 2015. May. 10. Age : 51 Location : all around You everywhere
Ez ugye csak egy vicc?? A következő majd az lesz, hogy bunda miatt basznak meg minket: Mert a FIFA-ban 84 értékelt Kostic helyén, a 69-re értékelt Iling Jr. kezdett.......
Kell hozni egy olyan szabályt, hogy játékost csak és kizárólag a Transfermarkt árai alapján szabad adni-venni. Volt szabadpiac és nincsen szabadpiac. Ja, most látom, hogy esetünkben, utólag és visszamenőleg meghozták. Ha ez így van, akkor bocsi.
Ez ugye csak egy vicc?? A következő majd az lesz, hogy bunda miatt basznak meg minket: Mert a FIFA-ban 84 értékelt Kostic helyén, a 69-re értékelt Iling Jr. kezdett.......
Hogy valami jó is legyen Afrikából 4 évre jön hozzánk Giuntoli. Szvsz a legjobb sportigazgatók között van a világon. Szuper lenne ha először is világszínvonalú vezetés lenne a csapat körül.
Már csak egy edző kellene mert Allegrinek mindegy kit igazolnak le, az 40 méteren fog védekezni.
Hogy valami jó is legyen Afrikából 4 évre jön hozzánk Giuntoli. Szvsz a legjobb sportigazgatók között van a világon. Szuper lenne ha először is világszínvonalú vezetés lenne a csapat körül.
Krisz, bombahoppa and Bane.Davids.89 like this post
Nem is az izomtömeg itt a lényeg, hanem, hogy 3-4 naponta 10-12 kmet lesprintelni 90 perc alatt...ennyi izmot oxigénnel ellátni szerintem nem lehet, pláne nem 50szer egy évben. A csávó akkora mint 2 kenyai középtávfutó.
Ezért írtam, hogy az élsportnak ezen szintje teljesítményfokozás (doppingolás) nélkül elképzelhetetlen. Mint ahogy a testépítés világában sincs olyan profi versenyző, aki ne kokszolna (adott esetben egyszerre van a szervezetükben 3-4féle szteroid is), úgy a futballisták is "cuccolnak" rendesen teljesítményfokozókkal, csak persze a világot áltatni kell azzal, hogy fujj doppingszerek és teljesen tiszta (itt is) minden. A világcsúcsok 1-2évente megdőlése pedig csakis a jól kidolgozott edzésterveknek köszönhetőek. Aha, ja...
Felesleges volt ilyen aránytalanul felturbózni a valóságot, mert alapból is karistol a faszi, szépen ki van b@szva és atom száraz. Abban biztos vagyok, hogy ilyen sportteljesítményeket ilyen szinten lehetetlen bizonyos fajtájú és mértékű doppingszerek alkalmazása nélkül letenni az asztalra. (Hiába a nagy doppingellenes maszlag, kellenek a gladiátorok a show-hoz és a nagy kaszáláshoz, tehát olyan doppingokat használnak/fejlesztenek, amik nem tiltólistásak...) Viszont téves azt gondolni, hogy ilyen izomtömeg és testzsírszázalék kialakításához bármilyen szteroidokat kellene fogyasztani (még Adama Traorénak sem). Megfelelő edzés mellett teljesen tiszta étkezés, azaz a makrotápanyagok grammra ki vannak számolva az étrendjükben és még csak nem is saját maguknak kell ezzel bajlódniuk...
Nem is az izomtömeg itt a lényeg, hanem, hogy 3-4 naponta 10-12 kmet lesprintelni 90 perc alatt...ennyi izmot oxigénnel ellátni szerintem nem lehet, pláne nem 50szer egy évben. A csávó akkora mint 2 kenyai középtávfutó.
Petike007, bombahoppa, Malloy and Bane.Davids.89 like this post
Felesleges volt ilyen aránytalanul felturbózni a valóságot, mert alapból is karistol a faszi, szépen ki van b@szva és atom száraz. Abban biztos vagyok, hogy ilyen sportteljesítményeket ilyen szinten lehetetlen bizonyos fajtájú és mértékű doppingszerek alkalmazása nélkül letenni az asztalra. (Hiába a nagy doppingellenes maszlag, kellenek a gladiátorok a show-hoz és a nagy kaszáláshoz, tehát olyan doppingokat használnak/fejlesztenek, amik nem tiltólistásak...) Viszont téves azt gondolni, hogy ilyen izomtömeg és testzsírszázalék kialakításához bármilyen szteroidokat kellene fogyasztani (még Adama Traorénak sem). Megfelelő edzés mellett teljesen tiszta étkezés, azaz a makrotápanyagok grammra ki vannak számolva az étrendjükben és még csak nem is saját maguknak kell ezzel bajlódniuk...
bombahoppa Allegri jobbkeze
Posts : 3674 Join date : 2015. May. 10. Age : 51 Location : all around You everywhere
Onnantól, hogy nem lehet meghatározni egy játékos értékét végig lehet járni az összes jogi lépcsőt, nem fognak pontot levonni, csupán munkát adnak az ügyvédeknek. A zsebbe fizetés téma meg ettől független, ha amiatt megbasznak minket akkor ez az ígyjárás tipikus esete, de addig legalább 3.ok vagyunk.
Az a baj ezzel, hogy augusztusig el lehet húzni a dolgot. Nyilván legközelebb megint kapunk -x pontot (véletlenül annyit amivel pont lemaradunk a Bl helyekről), és távozik mindenki aki csak teheti (és ezek nem azok lesznek akiknek menniük kellene). Aztán aug végén mondják majd, hogy jaaaa tényleg igazatok volt, itt vannak a pontjaitok. De akkor már nem tudunk értelmes embert idehozni.
A legszebb az egészben, hogy amikor elvették akkor csaló gecik voltunk, most ,hogy visszaadták még nagyobb csaló gecik lettünk. Magyarul ha nem is történik semmi (marad a 15 pont) sikerült kétszer is igencsak rontani a renomén.
Én továbbra is fenntartom, hogyha ezért ilyen simán kaptunk -15 pontot akkor a zsebbe fizetésért min a duplája lesz (akár egy Whatsapp screenshotra hivatkozva is).